Ma kicsit nosztalgiáztam, látogatást tettem régi kedvenc kiskocsmámban, ahol oly sok alkalommal kortyolgattam a pancsolt bort, melytől másnap majd szét ment az agyam. A törzsközönség változatlan, semmi új csak a régi szakadt bagázs. Tömény füst, kártya és a lepukkant emberek látványa ma már nem hozza lázba apadó májamat. Ittam egy kávét és felmértem, hogy ez az egyetlen olyan hely, ahol megállt az idő. Fogatlan emberek szürcsöik a piát, ők is nosztalgiáznak... a régi szép idők emlékén. Amikor minden olyan jó volt, fiatalok voltak s egyéb közhelyek egész sorát vonultatják fel. Ilyenkor enyhe sajnálattal keveredő útálatot érzek irántuk. Egy valami viszont változott az évek során. Van egy pár emberke akinek arcát már csak felidézni tudom magamban, ők már az örök vadászmezőkön isznak együtt a teremtővel. Ők a nemtörődömség, hanyagság és a vakító bor áldozatai...

O.B.S.